Lasagna bolognese

A vasárnapi összeröffenésre lasagna-t készítettem. Általában törekszem rá, hogy olyasmit készítsek, ami nem igényli azt, hogy a konyhában szöszmötöljek, miközben a vendégek jól szórakoznak. Nagyobb társaságnak szeretek pizzát készíteni, mert azt lehet evőeszköz nélkül is enni, de most nyolcan még pont körül tudtuk ülni az asztalt, nagyobb lökdösődés nélkül.
A bolonyai szósz, amit a lasagnához használtam, nagyon hasonló a sima bolonyaimhoz, csak sokkal több benne a paradicsom. Nem szoktam előre megfőzni a tésztát, ezért a szósznak kell nedvesnek lennie, hogy a tésztának legyen miből felvennie a vizet. 




Hozzávalók 10 főre:


A bolonyaihoz:
60 dkg sertés darálthús
40 dkg marha darálthús
3 ek olivaolaj (a hús zsírosabb volt a szokásosnál)
4 közepes fej hagyma
4 közepes méretű répa
1 nagy zellergumó fele
3 doboz 500g-os paradicsomlé
1 ek só
2 ek oregánó
1 kk csípőspaprika




Elkészítése:
A hagymát és zöldségeket aprítógépben felvágtam, és kezdve a hagymával az olajon megpirítottam, majd amikor már minden egy kicsit megfonnyadt, beledobtam a húst, és megfűszereztem. Megvártam, amíg elvesztette a nyers színét, és kezdett kicsit megpirulni, aztán felöntöttem a paradicsomlével.
Másfél órát főtt, majd a hűtőben várt a felhasználásra másnapig.
Csak érdekességképpen: húsból és zöldségekből alig volt benne több, mint a másik adagban, de a paradicsomlé miatt az edény, ami annál a bejegyzésnél látszik, csurig volt, csak óvatosan tudtam kevergetni. 


A besamel szószhoz:
3 ek vaj
3 ek liszt
1 liter tej
4 babérlevél
1 kk reszelt szerecsendió


Elkészítése:
A megolvasztott vajban a lisztet 1-2 percig kevergetem, majd felöntöm tejjel, beleszórom a fűszereket, és kevergetem, amíg besűrűsödik. Régen szórakoztam vele, hogy a tejet csak apránként adtam hozzá, és minden lépés közben csomómentesre kevertem, de egy jó keverővel (nekem ehhez hasonló  van) csomómentes lesz a mindent bele módszerrel is. 
Egyébként nem igazán értem, hogy egyáltalán miért kell bele besamel szósz: az aljára és a tetejére még talán, de a rétegek közé?! 
Mindenesetre ebből az 1 literből nem volt nagy besamel pacsmagolás minden rétegben, az alját rendesebben megkentem, és a tetejét is, de közbeeső rétegekre csak éppen hogy csöpögtettem egy keveset. (Szóval ha valaki nagyon hisz a besamelben, legalább 2 liter kell 10 főre.)


A tészta:
Bolti, és meglepően kevés is elég volt. Általában fejenként legalább 10 dkg-val számolok, éhes pasiknak a 15dkg is ok, most pedig 5 rétegben a 24x37 cm-es tál kevéssel 40 dkg alatt vett fel. Pedig hatalmas, laktató adagok jutottak.


Összeállítás:
Néhány kanál besamel szószt szétkentem a tál alján, majd *kiraktam száraz lasagna lapocskákkal, erre ment több merőkanálnyi szósz, hogy mindehol befedje, és egy kevés besamel*, majd a csillag közötti rész még háromszor ismételtem, ahogy a kötésminták szokták javasolni. (Egy merőkanál híján felvette a 4 liter szószt.) Végül az ötödik réteg tészta, a maradék besamell és  sok-sok reszelt sajt. Mivel olvasós sajtra hajtottam, nem parmezán, hanem jó öreg trappista. 
180 fokos sütőben 45-50 percig sült. 


UI: Így, száraz tésztával én nem készíteném el sokkal sütés előtt. Egyszer próbáltam előző nap, és a tészta gyakorlatilag szétázott. Nem szétfőtt, hanem egyszerűen szétázott a szósz nedvességétől. De lehet, hogy a rendes (nem durum) tészta máshogy viselkedik a tojás miatt.




Hatalmas adag salátával ettük, de fényképes bizonyítékom nincs.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések