Nincs nekem erre időm.

Szóval az úgy volt, hogy ideges lettem, mert Karácsonyra megint panettone-t sütöttem ajándékba, és a világért nem jutott eszembe, hogy kinek a receptjét használtam pár éve. Ráadásul hirtelen nem találtam olyan receptet, ami tetszett volna, ezért böffölnöm kellett. Nagyon szépek lettek, de persze elfelejtettem lefényképezni.

Mert nincs nekem erre időm.

De ugyebár az embernek arra van ideje, amire akarja.
Csak van az úgy hogy megváltoznak a prioritások, mert a gyerök csak egyszer kicsi, és hajlandó ezredszer is meghallgatni, hogy mit csinál a Bóbita, vagy elmondani, hogy mit mond a cica. Vagy hogy bár jó dolog ez a kajálgatás, de amikor szoros a régi nadrág, akkor lehet, hogy a kaja fényképezése helyett nem kevéssé limitált szabadidőmet inkább az edzőteremben próbálom tölteni. Vagy csak szimplán lusta vagyok, máshoz van kedvem.

De azért mindig főzök, időnként újdonságokat is, és néha le is fényképezem, és vannak terveim, hogy melyik régi bejegyzéseket kellene újrafotózni, mert elrettentőek az eredeti fényképek...

De legfőképpen az van, hogy sokszor keresek a saját blogomon, mint egy szakácskönyvben, mert nem jegyeztem meg, hogy pontosan hogy van az a recept, és jó, hogy van hol utánanézni. És bizony idegesít, ha nem szántam rá az időt, hogy megírjam, és amikor újra el akarom készíteni, megint blöffölnöm kell.
Ezért ha ritkán is, de igyekszem megint írni.
És ez nem újévi fogadalom, vagy ilyesmi, csak mostanra érett meg.