Húsgolyók paradicsomszósszal és tésztával-nak indult, meatball sub lett
Én mint az egyszerűség őszinte híve, azt gondoltam, hogy sohasem fogok paradicsomszószos húsgolyókat készíteni. Értem én, hogy jópofa, de kb golyónként 20 mp-el több ideig tart, mintha ugyanazokat az alapanyagokat a szószba keverem bele.
Most a random dolgok a hűtőből project keretében azonban golyókat ettünk. A darált húst direkt vettem ki, azt még fagyottan is felismerem: arra gondoltam, hogy valami marokkói vagy kínai lesz belőle. Aztán marokkói nem lett, mert azt inkább majd bárányból, kínai pedig azért nem lett, mert addigra svéd húsgolyót akartam csinálni.
Kicsit meggugliztam a receptet, szomorúan konstatáltam, hogy részben darált marhából kellene lennie, majd spontán összedobtam valamit, ami csak abban különbözött a magyaros fasírtjaimtól, hogy más fűszerezést kapott (és nem pirítottam meg a hagymát előre, és nem volt benne fokhagyma, és...)
Reménykedtem, hogy jól rémlik, és az angol allspice nevezetű fűszer a szegfűbors (és igen!), majd mivel őrölt nem volt itthon, kis mozsárkámban összetörögettem vagy két evőkanálnyit, és nagy lazán beleborogattam a keverékbe.
Szerintem egyébként finom lett, csak nem tudjuk eldönteni, hogy a túl sok hagymától vagy a szegfűborstól érezzük édesnek.
Leírom a receptet, mert jó lesz legközelebbre kiindulási alapnak.Csak legközelebb svéd húsgolyónak fogják hívni.
Hozzávalók:
30 dkg darált sertéshús
1 közepes hagyma ledarálva
1 bögre morzsa
1 tojás
2 ek szegfűbors (összetörve kb 1 ek)
2 kk só
1 kk bors
Kigolyózgattam, kb diónyira, (de ehhez a tésztás változathoz még kisebbre kellett volna), és elveimet sokadszor felrúgva serpenyőben, zsírban sütöttem ki. Siettem, és a sütőben sokkal tovább tartott volna.
Az elkészült golyócskákat paradicsomszószba hengergettem, és tésztával ettük.
De továbbra sem értem húsgolyós tésztát.
Mondjuk nem kell nekem mindent szeretni, de akkor is fura.
L szerint a paradicsomszószos húsgolyó tészta úgy úgy jött létre, hogy valaki fogott egy meatballs in tomato sauce konzervet, és ráborogatta a tésztára. És kezdek egyetérteni.
Viszont a szendvics változata mindig vonzott, valahogy jól néz ki (de sohasem kóstoltam).
Ezért sütöttem bucikat, és teszteltük, és szerintem abba valahogy jobban illik.
A paradicsomszósz a szokásos fokhagymás fűszeres csípős. Most nincs időm receptet írni, mert vár a meló.
Most a random dolgok a hűtőből project keretében azonban golyókat ettünk. A darált húst direkt vettem ki, azt még fagyottan is felismerem: arra gondoltam, hogy valami marokkói vagy kínai lesz belőle. Aztán marokkói nem lett, mert azt inkább majd bárányból, kínai pedig azért nem lett, mert addigra svéd húsgolyót akartam csinálni.
Kicsit meggugliztam a receptet, szomorúan konstatáltam, hogy részben darált marhából kellene lennie, majd spontán összedobtam valamit, ami csak abban különbözött a magyaros fasírtjaimtól, hogy más fűszerezést kapott (és nem pirítottam meg a hagymát előre, és nem volt benne fokhagyma, és...)
Reménykedtem, hogy jól rémlik, és az angol allspice nevezetű fűszer a szegfűbors (és igen!), majd mivel őrölt nem volt itthon, kis mozsárkámban összetörögettem vagy két evőkanálnyit, és nagy lazán beleborogattam a keverékbe.
Szerintem egyébként finom lett, csak nem tudjuk eldönteni, hogy a túl sok hagymától vagy a szegfűborstól érezzük édesnek.
Leírom a receptet, mert jó lesz legközelebbre kiindulási alapnak.
Hozzávalók:
30 dkg darált sertéshús
1 közepes hagyma ledarálva
1 bögre morzsa
1 tojás
2 ek szegfűbors (összetörve kb 1 ek)
2 kk só
1 kk bors
Kigolyózgattam, kb diónyira, (de ehhez a tésztás változathoz még kisebbre kellett volna), és elveimet sokadszor felrúgva serpenyőben, zsírban sütöttem ki. Siettem, és a sütőben sokkal tovább tartott volna.
Az elkészült golyócskákat paradicsomszószba hengergettem, és tésztával ettük.
De továbbra sem értem húsgolyós tésztát.
Mondjuk nem kell nekem mindent szeretni, de akkor is fura.
L szerint a paradicsomszószos húsgolyó tészta úgy úgy jött létre, hogy valaki fogott egy meatballs in tomato sauce konzervet, és ráborogatta a tésztára. És kezdek egyetérteni.
Viszont a szendvics változata mindig vonzott, valahogy jól néz ki (de sohasem kóstoltam).
Ezért sütöttem bucikat, és teszteltük, és szerintem abba valahogy jobban illik.
A paradicsomszósz a szokásos fokhagymás fűszeres csípős. Most nincs időm receptet írni, mert vár a meló.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése